Előadó: Siklósi András
Házigazda: Gazda Gyula
Rózsa Sándor, a legismertebb betyárvezér (és számos hasonszőrő „kollégája”) elsősorban a nép megsegítése s a szegények istápolása révén él a magyarság emlékeiben, de persze megítélése saját idejében s az utókorában is eléggé ellentmondásos. Voltak, vannak olyanok, akik közönséges bőnözőnek, gazfickónak tartják. Kétségtelen, hogy nem volt „szent ember”, azonban tudatos gonosztevő sem; hiszen káros tetteinek oka nem elsősorban gyenge jellemében, szándékos elvetemültségében rejlik, hanem a mostoha körülményekben, a félfeudális társadalom érzéketlenségében, s végzetes eltiportságában gyökerezik. Előadásomban ezt a problémakört igyekszem körüljárni, s a célszemélyen kívül szeretném megvilágítani néhány hazai és külföldi sorstársának hányatott világát, valamint összevetni a kései „utódok” (politikusok, maffiózók és egyéb léhőtők) magatartásával, motivációjával is. Ki volt a betyár, s ki nem, ma se tudjuk megmondani. Voltak becsületes szegénylegények, s voltak a hatalom minden erejével rendelkező, elfajzott komisszárok, csendbiztosok, meg a jó Isten tudja, miféle felsőbb tisztviselők is. Betyárnemzetnek, rebellisnek gúnyolják a magyart. Talán nem is olyan szégyen. Hisz’ köztük sokkal több nemes szívő, melegebben érző ember volt, mint azok közt az „urak” között, akiket a magyar nemzet nyakára szabadított a sors kegyetlen akarata. Tudomásul kell vennünk, hogy elmúltak a „daliás idők”, s nincs sok értelme a „betyárkodásnak”, mert ez csak fölösleges energiapocsékolás. Ennek dacára őrizzük meg az egykori betyárok emlékét, akik zömmel vérbeli hazafiak voltak, s bár nem értek el átütő sikereket, legalább megpróbáltak harcolni (ésszel és erővel) az elnyomás, a sátáni gonoszság ellen.